Chapter 2

Sziasztok! :) meg is hoztam a második részt :D Köszönöm a visszajelzéseket fb-n, remélem most is kapok néhány jó szót (akár ide is) :P
Jó olvasást! ^^

     -Helló! - köszönök az előttem állóknak.

     -Ő itt Carlos... - mutatja be Kendall az említettet, akinek a nyakában egy fényképezőgép lóg.

     -Szia Alyson! -  azzal lefényképez - Szeretek fotózni, szóval bármikor találkozhatsz vele - kuncog a gépre mutatva.

     -Én James vagyok - mondja a legmagasabbik egy 500 wattos mosollyal. Feltűnően végig néz rajtam kétszer is, végül a harmadiknál közbevágok.

     -Mi van?

     -Rengeteget változtál a hét év alatt! - böki ki. A többiek helyeslően bólogatnak.

     -Akkor gondolom a drága bátyám már  leégetett a kicsikori képeimmel! - nézek csúnyán Kendallre, aki csak vigyorog... tehát igen...

     -Ő meg Logan - mutatja be az utolsó emberkét, aki rám mosolyog a gödröcskéit megmutatva - Logant már a banda előtt is ismertem - kezdi a mesélést bátyám.

     -Az király... a szobámat megmutatnád? - kérdezem unottan.

     -P-persze - hebegi Kendall. Látszik az arcukon, hogy arra számítottak végig hallgatom mindannyiuk életrajzát, plusz a banda megalakulásának történetét is... hát NEM!

Kendall elindul az emeletre vezető lépcsőhöz, én meg utána. A három srácra rá se nézek miközben elhaladok James és Logan között.

     -Remélem nem sárga, kék, rózsaszín vagy naracssárga a szobám! - jelentem ki a lépcsőn felfele ballagva.

     -Nem... emlékeztem, hogy ezeket a színeket akkoriban sem szeretted annyira, de mivel nem tudtam eldönteni, hogy milyen színeket használjunk fel, ezért James és Logan előállt a kedvenceikkel - ahogy befejezi a tájékoztatót, benyit a szobába.

     -Lila és fekete! - mondom vidáman - Van ízlésük a srácoknak - mosolygok a táskámat a földre dobva.

Besietek a birodalmamba, ami eszméletlen nagy, ahogyan az ágyam is. Még van egy íróasztal is, egy nagy plazma tv a falon, egy polc, meg egy szekrénysor, ami arra vár, hogy telis tele tegyem új ruhákkal! Így eléggé kopár a szoba, de majd ha tele teszem kacatokkal, akkor jobban fog kinézni!

Az ágyra elterülve gondolkodom el azon, hogy mekkora egy hülye nyálas mesébe csöppentem én bele... amolyan a-cselédlányból-királylány-lesz... vagy valami hasonló. Végül is eddig tetszik ez a mese...

Észre sem vettem, de Kendall nem volt a szobában, csak néhány perc elteltével tér vissza a kezében egy laptoppal meg egy telefonnal. Leteszi az asztalra azokat.

     -Ezek mostantól a te tulajdonodban vannak - mosolyog - A laptopot én használtam úgy egy hónapot... a telefont pedig Logan másfél hétig... a legújabb iphonet adta neked! - mondja amolyan 'köszönd meg neki!' stílusban.

     -Oké, kösz - bököm ki mosolygás vagy ölelkezés nélkül.

     -Öhh... jó, akkor hagylak - elindul az ajtóhoz - Ha bármi kell, szólj nekem vagy a srácoknak... a melletted lévő szobákban Carlos és James van, én lent vagyok - azzal kimegy.

Először a laptopon ügyködöm, készítek facebook, twitter és tumblr fiókot, melyekhez társítok egy-egy rögtönzött profilképet is a telefonom segítségével.

Kemény egy órát azzal töltök el, hogy a srácok bandájával ismerkedem... sok mindent megtudtam velük kapcsolatosan... ezek után már csak arra lennék kíváncsi, hogy milyen velük élni.

A telefonomban benne van a négy 'lakótársam' telefonszáma, azzal annyi, de mivel Logané volt a telefon, kicsit kutatni kezdek, hogy nem-e hagyott véletlenül egy-két személyes dolgot a telefonban. Csak két képet kapok, ahol két lánnyal pózol a kamerának, meg egy önarcképet természetesen saját magáról. Sajnos semmi más nincs, amin lehetne csámcsogni, vagy szégyeníteni Logant, de attól nem törtlöm ki a képeket.

Egy kisebb hangoskodásra leszek figyelmes, ezért az ajtóhoz lépkedem csendesen és hallgatózni kezdek.

     -Minek akarsz megint szobát cserélni? - kérdi, ha jól hallom Carlos.

     -Mert nem szeretem lent! - érvel, azt hiszem Logan.

     -Két hete cseréltünk szobát!

     -És?!

     -Fogadom Alyson miatt csinálod ezt az egészet! - egyre távolodnak.

     -Hallgass már! - szól rá barátjára.

     -Szóval igen! - mondja Carlos egy sóhajtással - Eszméletlen vagy... mindig ezt csinálod ha valahol egy új lány bukkan fel, és szimpatikus számodra - ezt már nagyon halkan hallom, Logan válaszát pedig már nem is értem.

Hűha... egy kicsit azért meglepődtem... annyi biztos, hogy nem fogok a karjaiba hullani, sőt mi több, figyelembe sem fogom venni! - határozom el magamban egy önelégült mosollyal.

A nap további részét zenehallgatással töltöm, este pedig lemegyek a konyhába valami ennivaló után nézni.

A konyhában nem kapcsoltam fel a lámpát, csak a hűtő fénye világította be a helyet, ami kissé félelmetes volt és egyben izgi...
Végül egy joghurtot és egy zsömlét pakolok ki a konyhapultra... hogy hol lehetnek az evőeszközök, azt a franc se tudja, tehát neki fogok keresgélni. Ahogy lenni szokott, az utolsó fiókban voltak.
Teljesen felpakolva indulok el a konyhából, amikor felkapocsolódik a villany, én meg ijedtemben felkiáltok.
     -Ennyire félelmetes vagyok? - kérdi nevetve Carlos egy szál alsógatyában és kidolgozott felsőtesttel.
     -Nem, csak a frászt hoztad rám! - dörmögöm idegesen őt bámulva.
     -Bocsi... - néz rám lekomolyodva.
     -Semmi baj - azzal kikerülöm őt, de nem jutok sokáik, mert hozzám szól.
     -Nem maradsz itt? - néz rám kérdőn - Enni jöttem én is - elmosolyodik.
     -Ahj, oké... legyen karácsonyod! - mondom, mire Carlos felnevet és én is vigyorogni kezdek.
Leülök az asztalhoz és megvárom, míg Carlos is összedobja a könnyú vacsoráját, majd együtt látunk neki ennivalónkak.
     -Nem baj, ha kérdezek az intézetekben eltöltött éveidről? - szólal meg étellel a szájában, nevetve megrázom a fejem - Milyen volt?
     -Voltak rossz és jó pillanatai is... röviden ennyi - nem nézek a szemébe, csak a joghurtomat piszkálom.
     -Voltál odabent szerelmes? - ezt egy kis szünet után kérdi meg.
     -Huh... egyszer igen, de annak a srácnak is csak azért kellettem volna, hogy bevigyen a málnásba - felnevetek - De mivel nem vagyok hülye, nem mentem be a málnásba vele - mosolygok ezzel arra is utalva, hogy szűzike vagyok (és nem őzike!).
     -Hiányzott a családod? - ezt a kérdést félve teszi fel.
     -Nem tudom, hogy egyáltalán miért válaszolok neked ezekre a kérdésekre, de úgy érzem bízhatok benned... - mélyen a szemébe nézek - Hiányozni hiányoztak... de egyben nagyon utáltam őket azért, amiért olyan könnyen engedtek a gyámügynek... na meg, hogy egyszer sem jöttek el meglátogatni az intézetbe... Apámat utáltam és utálom most is!
     -De miért? Ezt Kendall is mondta már, de egyszerűen nem tudta megmagyarázni...
     -Apám megcsalta anyát.. a szemem láttára, ráadásul otthon... Két órával hamarabb végeztem a suliban, mint kellett volna, haza érve pedig megláttam őket 13 évesen... huhh, hát érdekes volt... Apám felpattant a takaróval maga előtt és a szobámba parancsolt. Úgy fél órát kuksoltam értetlenül a szobámban, amikor apám bejött és tájékoztatott, hogy nehogy elmondjam valakinek, mert nagyon nagy baj fog történni, majd jól elvert. Azt mondta hazudjak valami tornaórás incidenst... természetesen senki nem gyanakszott, hiszen egyszer sem voltam megverve...
     -Úristen! - vág ledöbbent arcot Carlos - Ez szürnyű... és Kendall még csak nem is tud erről, igaz?
     -Nem - rázom meg a fejemet, miközben kikanalazom a joghurtos dobozt.
Carlos bátorítás céljából végig nyúlt az asztalon bal kezével és megfogta a szabad kezemet. Értetlenül néztem a szemébe, de tisztára békét sugárzott.
     -Te legbelül egy igazán rendes lány vagy, érzem... csak nem tudom, hogy minek kell neked ez a 'rossz kislány' álca - sóhajt.
     -Hát ti? Mit csináltok ilyenkor? - toppan be a konyhába Logan. Feltűnően néz rá a kezünkre. Carlos hirtelen elengedi a csuklómat.
     -Csak beszélgettünk és ettünk - mondja Carlos.
     -Akkor én megyek is... elálmosodtam - színlelek egy eléggé jó ásítást.
     -Majd elintézem ezeket - utal a vacsorám maradványaira.
     -Rendben, köszi és jó éjt! - rámosolygok és Logannek kissé neki ütközve kimegyek a konyhából... de nem jutok el messzire, hiszen imádok hallgatózni!
     -Miről beszélgettetek? - kíváncsiskodik Logan.
     -Semmi olyanról, amiről neked feltétlenül tudnod kellene... - jön a válasz. Jól esett, hogy Carlos nem mesélte el azokat, amiket mondtam.
     -Milyen titokzatosak vagytok! - érződik Logan hangján, hogy zavarja őt ez az egész nem-mondom-el-hogy-mi-volt dolog.
     -Ez nem titokzatosság kérdése... na de mindegy, megyek én is és lefekszem...
Csendben, de ugyanakkor hirtlelen ijedségemben jobbra megyek egy félig kinyilt ajtó mögé, és ott bújok meg.
Néhány másodperc után, mikor távozni szeretnék a kan szagtól bűzlő szobából, lépteket hallok, amik felém közelednek... és akkor esik le, hogy kinek a szobályába csöppentem én be... hurrááá...
     -Baszki! - motyogom magamnak extra halkan, és bebújom az ágy alá, ami utólag nem tűnik valami jó ötletnek...
Az ágy alol csak két lábat látok, melyek lassan felemelkednek, majd újra felvillannak, de akkor már épp egy alsógatya esik le róluk.
     -Pucéran alszik? - mormogom az orrom alatt, ami inkább tátogásnak tűnik.
Az est kérdése: Hogy is fogok én kijutni innen???